OECD Multilingual Summaries

OECD Science, Technology and Industry Outlook 2014

Summary in Hungarian

OECD tudomány, technológia és ipar: 2014. évi kilátások

Összefoglalás magyarul

A válság után

A recesszió és a mérsékelt ütemű fellendülés jelentős hatást gyakorolt az innovációra és az innovációs politikákra. Az OECD‑országok 2008–2012 közötti 1,6%‑os bruttó K+F ráfordításai mindössze a felét tették ki a 2001–2008 közötti ráfordításoknak.

Az OECD‑kormányzatok több kihívással kénytelenek szembenézni, többek között a lassú gazdasági növekedés problémájával, valamint égető társadalmi és környezetvédelmi kérdésekkel. A kihívások leküzdéséhez azonban kevesebb állami forrás áll rendelkezésre – a költségvetési konszolidáció hatása már a zöld K+F‑re előirányzott összegekben is tetten érhető. A kormányzatok ezért „új irányvonalat” vezettek be az innovációt illetően, mely irányvonal emeli az innováció státuszát a politikai portfolióban, miközben alkalmazkodik ehhez az új kontextushoz. A lassú GDP‑növekedés és a szűkre szabott kormányzati költségvetések által jellemzett jelenlegi kilátások arra engednek következtetni, hogy az elkövetkező években is folytatódni fog az innovációt a társadalmi célok elérése érdekében kiaknázó stratégia.

A környezet alakulása

Kína ma már a globális K+F egyik fő hajtóereje; az ország 2008 és 2012 között megduplázta K+F ráfordításait még úgy is, hogy a 2001–2008 közötti időszakhoz képest lassult a növekedés. Hogy elkerüljék a „közepes jövedelmű országok csapdáját”, a feltörekvő országok – mint például Brazília vagy India – az innovációt a gazdasági növekedés egyik fő motorjává teszik, és fejleszteniük kell innovációs kapacitásaikat. Az európai országok egyre nagyobb eltéréseket mutatnak: egyesek jó úton haladnak a GDP‑arányos K+F költéssel kapcsolatos céljaik elérése felé, míg mások egyre távolabb kerülnek ettől.

A tudomány, a technológia és az innováció területén jelentkező nagyobb mértékű globalizáció és kölcsönös függőség fényében a nemzeti innovációs politikák egyre inkább a globális értékláncok hazai előnyeinek növelésére törekszenek az érték‑ és munkahelyteremtést leginkább elősegítő innovációs vonatkozású szegmensek (K+F, tervezés stb.) odavonzása céljából. Mivel a tehetséges emberek és az egyéb tudásalapú javak különösen értékesek és mobilak, az országok közvetlen külföldi tőkebefektetéseket ösztönző nemzeti kutatási „ökoszisztémák” révén, illetve az új cégek és KKV‑k globális értékláncokba történő integrálásával versenyeznek odavonzásukért és megtartásukért. Különös figyelmet fordítanak a nemzeti kutatási rendszerek vonzóvá tételére: ennek keretében megerősítik az egyetemek kapacitásait, kutatási infrastruktúráját és nemzetközi nyitottságát, beleértve a külföldi kutatók számára kínált munkalehetőségeket, márkaépítési tevékenységeket, mobilitási programokat, oktatási termékeket és a korszerűbb tanulási környezeteket is. Bizonyított tény az is, hogy az adókedvezmények versenyt támasztanak az országok között a külföldi K+F központok odavonzása terén.

A legújabb technológiai fejlesztések a globális kérdésekre (klímaváltozás, elöregedő társadalmak, élelmiszerbiztonság) és a termelékenységnövekedésre (pl. új gyártási folyamatok) koncentráltak, a környezetvédelmi és társadalmi aggályok pedig specifikus kihívásokat és lehetőségeket teremtenek a tudományos, technológiai és innovációs (TTI) politikák számára.

Ezen kihívások és lehetőségek kezelésének szükségessége küldetésorientáltabbá tette a TTI‑politikákat. A válságot követően fellépő növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek talaján például az innovációt mobilizálják annak biztosítására, hogy a „kiválóság szigeteiből” (a legjobb egyetemekből, cégekből vagy városokból) származó előnyök eljussanak a kevésbé szerencsés helyzetben lévő vállalatokhoz, egyetemekhez vagy régiókhoz is. Az innovációs politikák immár szisztematikusabb megközelítést alkalmaznak az érdekeltek, illetve a politikai területek (szabályozás, adózás, oktatás stb.) közötti kompromisszumok és lehetséges szinergiák sokféleségének fényében.

Ezen kihívások leküzdéséhez technológiai áttörések, a meglévő vagy új technológiai megoldások gyors alkalmazása, valamint rendszerszintű változtatások szükségesek (a politikákban, a szabályozásokban és a viselkedésekben). Az elöregedő társadalom javát szolgáló innováció például új, nagy növekedési potenciállal rendelkező iparágakat teremthet, ám hiányossága a nem kellő mértékű finanszírozás és politikai koherencia. Számos tudományágat oly módon kell mobilizálni, hogy kiaknázhatóak legyenek azok a változások, amelyeket az internet és az információtechnológia idézett elő a multidiszciplináris kutatás területén.

Az IT, a bio‑, a nano‑ és a kognitív tudományok ilyetén találkozása a „következő ipari forradalomhoz” vezethet, és már most is megfigyelhető, hogy az innováció szolgáltatás‑komponensének növekedése – mely e fejlődési folyamat része – befolyással van az országok versenyképességére.

Üzleti K+F

Az üzleti K+F ráfordítások 2011 óta visszanyerték a válság előtti 3%‑os éves növekedési rátájukat, ám ez alacsonyabb bázisról történt, mint a 2009–2010‑es megszorítások előtt. A növekedési kilátások e területen jobbak, mint a fizikai eszközökbe történő beruházások terén, mert a vállalkozások fejlesztik ugyan a termékeket és a gyártási folyamatokat, de – gyenge keresletre számítva – nem bővítik a gyártókapacitást.

Az üzleti K+F jelentős mértékű állami támogatása elősegítette a válság hatásának tompítását. Az állami támogatás szintje jóval magasabb az egy évtizeddel korábbinál, főként a nagyobb mértékű K+F adókedvezményeknek köszönhetően. A közvetlen finanszírozás és az adókedvezmények együttesen 10–20%‑át teszik ki az országok üzleti K+F ráfordításainak, illetve néha még ennél is többet. A közvetett támogatás mértéke az adatokat szolgáltató 32 ország közül 13‑ban megegyezik a közvetlen támogatáséval, illetőleg magasabb annál. Ahogy azonban az államadósság magasba szökött, számos kormány csökkentette az innovációs vonatkozású kiadásokat, vagy szisztematikusabb értékelésnek vetette alá az aktuális politikákat a meglévő programok racionalizálása és az egymást átfedő politikák csökkentése mellett.

Egyre inkább jellemző, hogy az üzleti K+F közvetlen állami finanszírozása versenyalapú támogatások és szerződések formájában történik, miközben egyre népszerűbb az adósságfinanszírozás (hitelek, hitelgaranciák) és a tőkefinanszírozás (kockázati tőke, alapok alapjai). „Új iparpolitikája” keretében sok ország meghatározott iparágak vagy cégkategóriák (jellemzően a KKV‑k) felé irányítja a finanszírozást.

A hitelfeltételek sok országban főleg a KKV‑k számára voltak szigorúak (magasabb kamatok, lerövidített futamidők, gyakoribb biztosítékkérés). Az európai kockázatitőke‑befektetések mértéke jelentősen elmarad a válság előtti szinttől, míg az Egyesült Államokban már teljesen visszaállt a válság előtti helyzet. Ennek következtében a kormányok növelték az állami finanszírozást, az új finanszírozási források pedig (közösségi finanszírozás, nem banki finanszírozás egyéb formái), még ha marginálisak is, gyorsan terjednek.

Állami K+F

Az állami K+F sarkalatos szerepet játszik az innovációs rendszerekben. Az egyetemek és az állami kutatóintézetek K+F ráfordításai a válság alatt sem csökkentek a K+F iránti folyamatos állami elkötelezettségnek köszönhetően: 2012‑ben a felsőoktatás az állami K+F 61%‑át képviselte, szemben a 2000‑ben regisztrált 57%‑kal.

A kiválóság és a relevancia növelése érdekében az állami kutatás egyre nagyobb mértékben támaszkodott a – gyakran versenyalapú – projektfinanszírozásra az intézményi alapfinanszírozás rovására, részben a költségvetési nehézségek miatt. A legtöbb ország kutatási kiválósági kezdeményezéseket vezetett be, melyek az intézményi‑ és projektfinanszírozási mechanizmusok ötvözésével ösztönzik a kiemelkedő kutatásokat, és támogatják a kihívás vezérelte kutatások végzését.

A tudástranszfer, különösképpen a piacosítás, ma már az állami kutatás központi célkitűzése. A politikai kezdeményezések piaci szemléletet honosítottak meg az upstream tudomány területén (pl. ipari‑tudományos együttműködés a K+F‑ben). Az utóbbi időben az integráltabb, stratégiai megközelítést alkalmazó politikák ösztönzőleg hatottak az államilag finanszírozott kutatási eredmények piacosításának downstream támogatására a technológiatranszfer irodák fejlesztése és professzionalizálása, valamint a diákoknak a piacosításba való bevonása révén.

A „nyílt tudomány” fejlődésével párhuzamosan új politikai megközelítésekre lesz szükség annak meghatározására, hogy miként finanszírozandók az állami kutatások, miként végzendők a kutatások, miként hasznosítandók a kutatások eredményei, miként férhetőek hozzá és miként védendők a kutatási eredmények, és miként formálandó a tudomány és a társadalom közötti interakció.