OECD Multilingual Summaries

OECD Employment Outlook 2014

Summary in Hungarian

OECD foglalkoztatási kilátások 2014‑re

Összefoglalás magyarul

Továbbra sem teljes a munkaerő‑piaci fellendülés az OECD‑térségben

A munkanélküliség az OECD‑országok zömében továbbra is jóval meghaladja a válság előtt mért szinteket annak ellenére, hogy a foglalkoztatás növekedése terén fellendülés tapasztalható. 2014 hátralévő részében és 2015‑ben a munkanélküliség szerény mértékű csökkenése várható. A magas szintű munkanélküliség tartós fennállása egyes országokban a strukturális munkanélküliség növekedéséhez vezetett, ami valószínűleg nem fordul át ellenkező előjelűbe a gazdasági növekedés élénkülésének hatására, mivel humántőkevesztést és csökkenő álláskeresési motivációt eredményezett, különösen a már hosszú ideje munka nélkül lévők körében. Az OECD‑térség egészét tekintve 2013 utolsó negyedévében 17,2 millió ember – a munkanélküliek több mint egyharmada – 12 hónapig vagy még hosszabb ideig volt munka nélkül. Ez a szám majdnem a kétszerese a 2007‑ben mértnek. Ezen fejlemények tükrében a kereslet élénkítését továbbra is kulcsfontosságú politikai prioritásnak kell tekinteni azokon a területeken, ahol a fellendülés kevésbé volt erőteljes. Mindezt a strukturális munkanélküliség leküzdését célzó megerősített intézkedéseknek kell kísérnie. Prioritást kell adni az elhelyezkedés terén jellemzően komoly akadályokkal küzdő és a gazdaságilag aktívak köréből legnagyobb valószínűséggel kieső tartósan munkanélkülieket célzó foglalkoztatási és képzési intézkedéseknek.

A reálbérek növekedése jelentősen lelassult

Sokaknak azok közül, akinek sikerült megtartania az állását, a válság következtében lassabban nőtt vagy akár csökkent is a reálkeresete. A munkanélküliség tartós növekedése számos OECD‑országban erős lefelé irányuló nyomást gyakorolt a reálbér‑növekedésre. Ez számos országban, de különösen az eurótérségben elősegítette az egységnyi munkaerőköltség csökkenését és ennek következtében a külső versenyképesség javulását. A további bérkorrekció, különös tekintettel az alacsony inflációs szintre, fájdalmas bércsökkentéseket kívánna meg, és növelné a dolgozó szegények számát. A versenyképesség, a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez politikák egész sora szükséges. A fellendülést ösztönző szilárd makrogazdasági politikák mellett ezek az alábbiak: az áru‑ és szolgáltatáspiaci verseny növelését szolgáló reformok; az állás nélkül maradt dolgozók új foglalkoztatási területekre való áttérésének segítése, valamint az alacsony fizetésű munkavállalók jövedelmének növelése.

Ösztönözni kell a munkaszínvonal javítását

A munkaerő‑piaci teljesítmény értékelésekor a munkalehetőségek számát és színvonalát egyaránt figyelembe kell venni, azaz a politikáknak a több és magasabb színvonalú munkát adó munkahelyek megteremtését kell ösztönözniük. Egy újonnan kidolgozott elméleti és operatív keretrendszer három dimenzióban méri a munkaszínvonalat: a jövedelmek szintje és eloszlása, a munkaerő‑piaci biztonság, valamint a munkakörnyezet színvonala alapján. Az egyes országok között hatalmas különbségek figyelhetők meg a fenti dimenziók mindegyikében, ám a munkaszínvonal és a munkahelyek mennyisége között nem látszik számottevő kompromisszum: néhány ország mindkét tekintetben jól teljesít. Ugyancsak jelentős különbségek figyelhetők meg az országokon belül a munkaszínvonalban a társadalmi‑gazdasági csoportok között. A fiatal, alacsonyan képzett munkavállalók és az átmenetileg foglalkoztatottak esetében a hátrányok halmozottan jelentkeznek. Ezzel szemben a magasan képzett munkavállalók előtt nemcsak több munkalehetőség áll nyitva, hanem ezek egyben a legmagasabb színvonalú munkák is. A jövedelmek szintje és eloszlása a növekedést ösztönző politikák szerepétől, az oktatáshoz való hozzáféréstől és az oktatási színvonaltól, a bérszabályozó intézmények jellegétől (pl. minimálbér, kollektív szerződés), valamint az adó‑ és járulékrendszerek szerkezetétől függ. A munkaerő‑piaci biztonságot a foglalkoztatásvédelem, a munkanélküli ellátások (munkanélküli segély és végkielégítés), valamint az aktív munkaerő‑piaci politikák összjátéka határozza meg. A munkakörnyezet színvonalát nagymértékben meghatározza a munkahelyi egészségügyi problémák megelőzését szolgáló foglalkozás‑egészségügyi és munkavédelmi szabályozások hatékonysága, de emellett a társadalmi párbeszéd és a munkáltató társadalmi felelősségvállalásának mértéke is.

Az átmeneti foglalkoztatás túlzott mértékű igénybevétele károsan hat az egyénekre és a gazdaságra

A nem tartós foglalkoztatás – azaz minden olyan foglalkoztatási forma, amely nem állandó vagy nyílt végű szerződésre épül – rugalmasságot biztosít a cégeknek ahhoz, hogy munkavállalóik számát a gazdasági helyzet változásaihoz igazítsák. Lehet ez önkéntes választás is azon munkavállalók számára, akik az ilyen típusú szerződések nyújtotta rugalmasságot részesítik előnyben. A nem tartós foglalkoztatásra irányuló szerződések túlzott mértékű alkalmazása azonban káros hatást gyakorolhat az esélyegyenlőségre és a hatékonyságra egyaránt. Az ilyen típusú szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók gyakran magasabb fokú munkabizonytalansággal szembesülnek tartós foglalkoztatásra irányuló szerződés alapján foglalkoztatott társaiknál. A cégek pedig kevesebbet ruháznak be a nem tartósan foglalkoztatottakba, ami viszont visszafoghatja produktivitásukat és az emberi tőke fejlődését. A globális pénzügyi válságot megelőző két évtized folyamán számos országban vált elterjedtté a nem tartós foglalkoztatás azzal párhuzamosan, hogy a kormányok a munkaerő‑piaci rugalmasságot jórészt a nem tartós foglalkoztatásra irányuló szerződésekre vonatkozó szabályozások enyhítésével kívánták ösztönözni, miközben változatlanul hagyták a tartós foglalkoztatási szerződésekkel foglalkoztatottakra vonatkozó viszonylag szigorúbb feltételeket. A tartósan és nem tartósan foglalkoztatott munkavállalók közötti munkaerő‑piaci szakadék szűkítését célzó politikai lehetőségek között szerepel az átmeneti szerződések alkalmazásának szigorúbb szabályozása az állandó foglalkoztatottak elbocsátására vonatkozó szabályozások enyhítésével párhuzamosan. A továbbiakban a különböző szerződésekből fakadó felmondási költségek harmonizálása egy egyetlen vagy egységes szerződés bevezetésével érhető el. A fenti lehetőségek mindegyike a megvalósítási nehézségek leküzdésével jár együtt és megkívánja a kiegészítő reformok hatékony végrehajtását.

A végzettség és a készségek egyaránt számítanak a korai és a későbbi munkaerő‑piaci eredmények szempontjából

Az OECD felnőttek készségeit vizsgáló nemzetközi felmérése új meglátásokkal szolgál arra vonatkozóan, hogyan járul hozzá az iskolai végzettség és a különféle készségek megléte a 16–29 év közötti fiatalok két legfontosabb munkaerő‑piaci eredményéhez: az iskolából való kimaradás és a munkából való kiesés kockázatához, valamint, ha dolgoznak, az órabér szintjéhez. A megállapítások alátámasztják egyrészt a magasabb iskolai végzettség megszerzése ösztönzésének, másrészt az olvasási‑szövegértési készségek, a számolókészség és a problémamegoldó‑készség fejlesztésének, valamint a fiatalok tájékoztatása javításának fontosságát tanulmányi területük kiválasztásakor. A munkatapasztalat, valamint az általános készségek már a pályakezdés elején is pozitívan hatnak a bérekre. Ennek ellenére azonban számos országban megfigyelhető, hogy kevés fiatal ötvözi a munkát a tanulással, és a legtöbb dolgozó diák nem formális programok, pl. szakképző tanfolyamok vagy gyakornoki programok keretében szerez munkatapasztalatot. Mindez arra enged következtetni, hogy ahhoz, hogy a diákok közelebbről is megismerjék a munkaerőpiacot, nem elég munkaalapú modulokat bevezetni vagy azokat kiszélesíteni a szakképző tanfolyamok és gyakornoki programok keretében, hanem azokat az intézkedéseket is meg kell erősíteni, amelyek megkönnyítik a diákok számára a munkatapasztalat szerzését. Ilyen intézkedés lehet például a részidős munkavállalók felvételét gátló akadályok eltávolítása a cégek útjából, valamint adókedvezmények bevezetése egy bizonyos óraszámot ledolgozó diákok számára.