OECD Multilingual Summaries

Green Growth Indicators 2014

Summary in Hungarian

A zöld növekedés mutatószámai 2014

Összefoglalás magyarul

Az OECD zöld növekedést mérő mutatószámai négy fő célkitűzés köré összpontosulnak: ezek az alacsony széndioxid‑kibocsátású, erőforrás‑hatékony gazdaság megteremtése, a természeti erőforrások megőrzése, az emberek életminőségének javítása, valamint a megfelelő politikai intézkedések meghozatala és a zöld növekedés biztosította gazdasági lehetőségek kiaknázása. A zöld növekedés központi elemeinek kiegyensúlyozott bemutatására a következő hat vezérmutató szolgál: szén‑dioxid‑ és anyaghatékonyság, környezetvédelmi szempontból korrigált többtényezős termelékenység, természeti erőforrás index, a földhasználat és felszínborítás változásai, valamint a lakosság légszennyezésnek való kitettsége.

A legfontosabb üzenetek

A globális gazdasági és pénzügyi válság némileg enyhítette a környezetre gyakorolt terhelést. A növekedés újbóli megindulásakor azonban ez a terhelés intenzívebbé válik és gyorsan eléri a válság előtt szintet, hacsak a kormányok meg nem erősítik a megfelelő politikákat.

Erősebb, tartós munka szükséges az energia és a természeti erőforrások felhasználásának hatékonyabbá tételéhez, hogy visszafordítható legyen a környezeti rombolás, megőrizhető legyen a gazdaság természetierőforrás‑bázisa, és javuljon az emberek életminősége. Ehhez összehangolt cselekvés szükséges a pénzügyminisztériumok, a gazdasági minisztériumok, az ipari és a mezőgazdasági minisztériumok, illetve minden más olyan minisztérium részéről, amelynek politikái hatással vannak a környezetre, és amelyek elősegíthetik a zöld növekedést. E folyamatban elengedhetetlen szerepet kell kapnia az emberi tőke oktatás és készségfejlesztés útján történő fejlesztésének.

• Az elmúlt 20 évben nőtt az OECD‑országok szén‑dioxid, energia és anyagok tekintetében mért környezetvédelmi hatékonysága, ám az egyes országok és szektorok között jelentős eltérések figyelhetők meg. A szén‑dioxid‑kibocsátás és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása elvált a gazdasági növekedéstől, a megújuló energia pedig egyre nagyobb szerepet játszik az energiaellátás diverzifikálását és szénmentesítését célzó törekvésekben. Az OECD‑országok ma több egy egységnyi felhasznált anyagi erőforrásra jutó gazdasági értéket termelnek, mint 1990‑ben, és a hulladék újrafeldolgozására irányuló erőfeszítések is kezdenek megtérülni. A mezőgazdaság tápanyag‑felhasználása is javuló tendenciát mutat, ugyanis csökken a termeléshez viszonyított tápanyagtöbblet.
• A fenti javulások több tényező kombinációjának köszönhetőek: ezek a politikai intézkedések, a gazdasági tevékenység visszaesése a válság következtében, a szolgáltató szektor felemelkedése, az erőforrás‑ és szennyezésintenzív termelés külföldre telepítése, valamint a kereskedelmi volumenek növekedése.
• Számos területen alacsony a hatékonyságnövekedés, és továbbra is nagy terhelés nehezedik a környezetre: folyamatosan emelkedik a szén‑dioxid‑kibocsátás; továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok uralják az energiamixet úgy, hogy időnként még állami támogatást is élveznek; továbbra is magas a gazdasági növekedést alátámasztó anyagi erőforrás‑felhasználás, és még mindig sok értékes anyag végzi hulladékként.

• Az országok természeti erőforrásainak felmérésére vonatkozó információ nem teljes körű, és eltérő minőségű. A megújuló természeti erőforrásokkal való gazdálkodás terén mennyiségi viszonylatban sikerült előrehaladást elérni. A tengeri fogásból származó globális halászati termelés mennyisége stabilizálódott, az erdők kereskedelmi célú hasznosítása fenntartható képet mutat, a megújuló édesvízforrások kitermelése pedig a növekvő kereslet ellenére is stabil szinten áll.
• Mindezek ellenére összességében továbbra is nagy terhelés nehezedik a természeti erőforrásokra, és jelentős kihívások állnak fenn ezen erőforrások minősége, az általuk biztosított ökoszisztéma‑szolgáltatások, valamint integrált kezelésük tekintetében. Egyre kevesebb a biodiverzitásban gazdag terület, számos ökoszisztéma pedig folyamatosan pusztul. A biodiverzitást a legnagyobb veszély azokban az országokban fenyegeti, amelyekben nagy a népsűrűség, és amelyekben a megváltozott földhasználat, valamint az infrastrukturális fejlesztések a természetes élőhelyek egyre nagyobb mértékű elaprózódását eredményezik. Számos állat‑ és növényfaj veszélyeztetett, a világ halállományának egyharmadát túlhalásszák, továbbá számos erdőt fenyeget a pusztulás, a fragmentáció és a más jellegű földterületté való átalakítás veszélye. A vízforrásokra továbbra is nagy terhelés nehezedik; a helyi vízhiány egyes esetekben már a gazdasági tevékenységet is korlátozhatja.

• Az OECD‑országok csaknem minden lakosa részesül a közegészségügyi fejlesztések előnyeiből, és csaknem 80%‑uk számára a kommunális szennyvízkezelés is biztosított. Az emberek kén‑dioxidok és szilárd részecskék általi légszennyezésnek való kitettsége folyamatosan csökken. Ugyanakkor a talajszinti ózon, a nitrogén‑dioxidok és a nagyon finom részecskék továbbra is káros hatást gyakorolnak az emberi egészségre. A légszennyezés becsült költsége az OECD‑országokban azt mutatja, hogy a légszennyezés további csökkentése jelentős előnyökkel járhat. Továbbra is problémát jelent az elöregedő víz‑ és szennyvízhálózatok korszerűsítése, valamint a hatékony szennyvízkezelés elérhetősége a kis vagy elszigetelt településeken.

• A zöld növekedést elősegítő politikák – új technológiák és innovációk támogatása, illetve gazdasági eszközök alkalmazása révén történő – bevezetésére irányuló tevékenység folyamatosan erősödik az egyes országokban. Még mindig kevés azonban a zöld növekedést elősegítő politikákból származó, a munkahelyeket és a versenyképességet érintő gazdasági lehetőségekkel kapcsolatos összehasonlítható információ. A zöld növekedés dinamikus aspektusait nem könnyű statisztikai mérőszámokban kifejezni, ráadásul számos mérés a gazdaság és a globális ellátási lánc „zöld átalakítása” helyett inkább a „zöld tevékenységekre” koncentrál.
• A környezetvédelmi termékeket és szolgáltatásokat előállító szektor egyre nagyobb (ámbár szerény) részesedéssel rendelkezik a gazdaságban. A környezetvédelemre és az energiahatékonyságra fordított állami K+F kiadások nőttek, csakúgy, mint a „zöld” szabadalmak aránya. A környezetvédelmi adókat egyre nagyobb, bár a foglalkoztatási adókhoz képest még mindig csak korlátozott mértékben alkalmazzák. A gazdáknak adott, a környezetre a legnagyobb terhelést gyakorló támogatások aránya csökkent, miközben nőtt a környezetvédelmi követelményeket is tartalmazó támogatások aránya.
• A zöld növekedést elősegítő nemzetközi pénzügyi áramlások aránya növekvő tendenciát mutat. Miközben a szénpiacok a pénzügyi válság és az ipari termelés visszaesése következtében összeszűkültek, új lehetőségek jelentek meg a tiszta energia területén, ahol a nemzetközi befektetési áramlások meghaladták a fosszilis tüzelőanyag‑technológiákba tett beruházások mértékét. Más területen is jelentek meg új lehetőségek: a pénzintézetek zöld kötvényeket bocsátanak ki, az exporthitel‑ügynökségek pedig a környezeti hatástanulmányoknak alávetett projektekbe történő magánbefektetéseket segítik elő. A környezetvédelmi célú fejlesztési segélyek aránya tovább nőtt, a megújuló energia alapú fejlesztésekre adott segélyek aránya meghaladta a nem megújuló energia alapú fejlesztésekre adottak arányát.
• Sok fejlesztés azonban még mindig csak marginális, a politikák gyakorta inkoherens volta pedig aláássa a zöld növekedésre való áttérést. Az országok továbbra is számos módon támogatják a fosszilis tüzelőanyagok előállítását és használatát. Az eltérő energiaadó‑kulcsok, a jelentős környezeti kárt okozó tüzelőanyagokra kivetett adók alacsony szintje, valamint az egyes szektorokban használt tüzelőanyagok adómentessége ugyancsak akadályozza az alacsony szén‑dioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttérést. Ezek megreformálása fontos lehetőségeket kínál az országoknak a több adóbevétel megtermelésére a környezetvédelmi célok költséghatékonyabb elérése mellett.