OECD Multilingual Summaries

Aligning Policies for a Low-carbon Economy

Summary in Hungarian

Politikák összehangolása az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságért

Összefoglalás magyarul

A klímaváltozás kezelése sürgős politikai cselekvést kíván meg a mindeddig példa nélküli globális infrastrukturális és technológiai átalakulás ösztönzése érdekében. Egyre több ország vezet be alapvető klímapolitikákat: széndioxid‑árképzést, piacalapú eszközöket és szabályozói beavatkozást alkalmaz, valamint célzott támogatást nyújt az alacsony széndioxid‑kibocsátással járó, fenntartható technológiák fejlesztéséhez. A globális üvegházgáz‑kibocsátás szintje azonban gyorsan emelkedett, és még mindig túl magas ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos és visszafordíthatatlan klímaváltozási hatások.

A hatékony klímapolitika útjában számos akadály áll. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a meglévő politikai keretrendszerek és gazdasági érdekek még mindig a fosszilis tüzelőanyagokat és a szénintenzív tevékenységeket részesítik előnyben, hiszen évszázadokon át a szén, az olaj és a földgáz táplálta a gazdasági fejlődést világszerte. Véletlenül vagy sem, ez összhanghiányt teremt a meglévő politikai keretrendszerek és a klímavédelmi célkitűzések között, ami gátolja az alacsonyabb széndioxid‑kibocsátással járó beruházási és fogyasztási alternatívákat.

Ez a jelentés elsőként ad széleskörű diagnózist a klímavédelmi célkitűzésekkel való összhang hiányáról az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttéréshez szükséges területeken. Számos összhanghiányra mutat rá a különféle politikai területeken, többek között a pénzügy, az adózás, a kereskedelmi politikák, az innováció és az adaptáció területén, valamint három specifikus szektorban: a villamosiparban, a városi mobilitás és a földhasználat terén.

A klímavédelmi cselekvések elősegítése mellett a fenti politikák és az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttérés összehangolása hozzájárulhat a zöldebb, rugalmasabb és inkluzívabb növekedést elősegítő, szélesebb körű reformprogramhoz, amely progresszívebb adótörvényeket, növekedést ösztönző, hosszú távra szóló infrastrukturális beruházásokat, tisztább levegőt, jobb egészséget és diverzifikáltabb energiaellátást biztosító energia‑ és közlekedési rendszereket foglal magában.

Politikák hatékonyabb összehangolása a jobb klímáért és a fokozottabb növekedésért

A fenntartható, alacsonyabb széndioxid‑kibocsátású beruházások és ezek finanszírozásának növelése. Sürgető és példa nélküli lehetőség nyílik annak biztosítására, hogy az új infrastrukturális fejlesztési beruházások a klímavédelmi programok támogatása mellett egyben a gazdasági fejlődést is ösztönözzék. Az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra való áttérés rövid távú járulékos költségei csak töredékrészét tennék ki a teljes infrastruktúra‑fejlesztéshez szükséges finanszírozásnak. Bár nincs tőkehiány, új finanszírozási forrásokat szükséges mobilizálni. A pénzügyi stabilitás bármilyen beruházás alapkövetelménye, így többek között az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákba tett beruházásoké is. A pénzügyi szabályozások azonban szándékolatlanul is korlátozhatják a hosszú távú finanszírozás biztosítását. A pénzügyi szektorban érvényes szabályok potenciális hatásának kezelése megnyithatja az utat az alacsony széndioxid‑kibocsátású infrastruktúrába tett beruházások előtt. A közfinanszírozás és az állami beruházások szintén katalizátorként hathatnak az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra való áttérésre, feltéve, hogy a kormányok újragondolják az üvegházgáz‑intenzív tevékenységekbe tett beruházások támogatását, és a klímavédelmi célkitűzéseket a közbeszerzésekbe és a hivatalos fejlesztési támogatásokba integrálják.

Az adózás vizsgálata a pusztán energia vonatkozású kérdések mellett. A fosszilis tüzelőanyagok előállításának és használatának kedvező támogatások és adóráfordítások lelassítják az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiák fejlesztését, ugyanakkor a jelenlegi alacsony olajárak lehetőséget teremtenek a reformra. Érdemes ugyanakkor más adókat és adózási rendelkezéseket (így például a vagyonadókat és a különféle társaságiadó‑rendelkezéseket) is közelebbről megvizsgálni, ugyanis előfordulhat, hogy ezek a szénintenzív alternatívákat ösztönzik. A vállalati autók adóztatása például növekvő széndioxid‑kibocsátást eredményez az OECD‑országokban. A kormányzatoknak az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra való áttérés adóbevételekre gyakorolt hatását is figyelembe kell venniük.

Az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiák fejlesztésének széles körű ösztönzése. A világos és hiteles kormányzati elkötelezettség az ambiciózus alapvető klímapolitikai eszközök iránt fontos ösztönzőt jelent az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiák fejlesztéséhez. Az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra való áttérés fellendíthetné – sőt, néhány esetben már most is fellendíti – az innovációt és a feltörekvő vállalkozásokat, és ezzel párhuzamosan a szakképzettségek és a munkaerő átrendeződését is. Az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttérést szolgáló innováció lényege az új vállalkozások létrehozása, a régiek átalakítása vagy fokozatos megszüntetése, ígéretes új technológiák és üzleti modellek megjelenése, valamint az innovációt megfelelően támogató keretrendszerek széles körben történő alkalmazása. Ennek feltétele a szakképzettségek terén mutatkozó potenciális hiányosságok oktatás, képzés és munkaerő‑piaci politikák útján történő megszüntetése.

A klímabarát nemzetközi kereskedelem és a belföldi döntéshozatal ösztönzése. A nemzetközi kereskedelmi rendszer önmagában nem gátolja meg azt, hogy a kormányok ambiciózus klímapolitikákat foganatosítsanak, de némely nemzetközi kereskedelmi korlátozás alááshatja a klímavédelmi célkitűzéseket. Az importvámok például még mindig büntetik néhány, az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra való áttéréshez szükséges technológia kereskedelmét. A jelenleg tárgyalt környezetbarát termékekre vonatkozó megállapodás (Environmental Goods Agreement) más eredmények mellett a klímaváltozás‑enyhítési erőfeszítések költségeinek csökkentésében is segítséget nyújthat. Óvatosan kell azonban eljárniuk azoknak az országoknak, amelyek a zöldebb növekedést az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiák hazai gyártóinak előnyben részesítésével ösztönzik. Amennyiben ezek az intézkedések a nemzetközi kereskedelmet korlátozzák, rendesen alááshatják a fenntartható technológiákba tett beruházásokat és ezen technológiák elterjedését.

Az áramtermelés szénmentesítése. Az elektromos áram az energiarendszerek sikeres szénmentesítésének központi eleme. A liberalizált árampiacok azonban nem biztosítják a magas tőkeköltségű, alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákba tett beruházásokhoz szükséges hosszú távra szóló árjelzéseket. Az alacsony széndioxid‑kibocsátású megoldásokba tett versenyképes és időben megvalósuló beruházások biztosítása új piaci szabályozásokat, például hosszú távú ellátási megállapodásokat, valamint szilárd, stabil széndioxid‑árjelzést igényel. A nagyobb verseny bevezetését fontolgató, szabályozott rendszerekkel rendelkező joghatóságoknak olyan piaci szabályozásokat kell bevezetniük, amelyek nem gátolják, hanem ösztönzik az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákba tett beruházásokat.

A fenntartható városi mobilitás előnyben részesítése. A jórészt fosszilis üzemanyagokat használó jelenlegi közlekedési rendszerek nagyon magas környezeti költségekkel járnak együtt (klímaváltozás, zaj‑ és levegőszennyezés), különösen a városi környezetekben. Politikai beavatkozás szükséges az energiahatékonyabb és kevésbé szénintenzív mobilitás biztosításához. A területhasználat és a közlekedéstervezés számos városban nincs megfelelően összehangolva, így nagyobb magánautó‑használatra ösztönöz. A politikai cselekvések összehangolása a különböző kormányzati szintek és az érdekeltek között nagyban elősegítené az alacsonyabb széndioxid‑kibocsátású mobilitást. A nemzeti keretrendszereket és szabályozásokat is érdemes felülvizsgálni, hogy a helyi önkormányzatok nagyobb pénzügyi vagy politikai mozgásteret kaphassanak az alacsony széndioxid‑kibocsátású alternatívák választásában.

A fenntartható területhasználatot célzó ösztönzők megerősítése. A fenntartható területgazdálkodási gyakorlatok – az erdőirtás visszaszorítása, a degradált területek helyreállítása, az alacsony széndioxid‑kibocsátású mezőgazdasági gyakorlatok, valamint a szénmegkötés növelése a talajban és az erdőkben – nagyban hozzájárulhat az üvegházgáz‑kibocsátás csökkentéséhez és egyben a növekvő élelmiszer‑kereslet kielégítéséhez. Mindemellett az ökoszisztémák védelme révén gazdaságainkat is ellenállóbbá tehetik a klímaváltozással szemben. Ehhez olyan integrált megközelítés szükséges, mely ledönti a hatásmérséklés, az adaptáció, a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, az erdőgazdálkodás és a környezetvédelmi politikák közötti silókat. Konkrétabban szólva, az országok erőfeszítéseket tehetnek a környezetre káros mezőgazdasági támogatások megszüntetése, az ökoszisztéma‑szolgáltatások felértékelése, az erdők védelme és az élelmiszerpazarlás minimalizálása érdekében.

Az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttérés beindítása

A klímapolitika hatékonyabbá tehető, ha az összes kormányzati minisztérium meghatározza, hogy saját tárcáján belül hol találhatók a legjelentősebb összhanghiányok az alacsony széndioxid‑kibocsátású gazdaságra való áttérést szolgáló célkitűzésekkel. Egy ambiciózus klímavédelmi akciótervhez ezért a politikai döntéshozatal új megközelítése szükséges a kormányzat minden szintjén.

A nemzeti szinten túl a politikák országok közötti hatékonyabb összehangolása is növelheti a hatékonyságot és enyhítheti az aggályokat a potenciális versenytorzító tényezőkkel kapcsolatban. Az üvegházgáz‑kibocsátás csökkentésére vonatkozó globális megállapodás határozott jelzés lenne ebbe az irányba.