OECD Multilingual Summaries

Development Co-operation Report 2018

Joining Forces to Leave No One Behind

Summary in Hungarian

Fejlesztési együttműködés – 2018. évi jelentés

Együttes erővel a „senkit sem hagyunk magára” elv megvalósításáért

Összefoglalás magyarul

2015‑ben az ENSZ‑tagállamok elfogadták a 2030‑ig szóló Fenntartható fejlesztési program néven ismert transzformatív globális programot, amely 17, egymással sokrétűen összefüggő fenntartható fejlődési célban integrálja a fejlődés gazdasági, társadalmi és környezeti pilléreit. A 2030‑ig szóló program központi eleme az a kötelezettségvállalás, hogy a célok mindenkire kiterjedő megvalósítása során senkit sem hagyunk magára, illetve törekszünk arra, hogy elsőként a legelmaradottabbakon segítsünk. A 2018. évi fejlesztési együttműködési jelentés e kötelezettségvállalás mögöttes tartalmát bontja ki, kiemelt figyelmet fordítva a fejlesztési együttműködési és a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) különleges szerepére és hozzáadott értékére. A jelentés az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottsága tagjainak azon igényére válaszul született, hogy tisztább képet kapjanak a kötelezettségvállalás megvalósíthatóságának mikéntjéről.

Az országokon belüli és az országok közötti növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek globális kontextusában, az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó egyre gyakoribb sokkok mellett a fejlődés terén tett, nehezen kivívott előrelépésekre veszély leselkedik. A fejlődést és a környezetet fenyegető, egyre láthatóbb, egyre sürgetőbb veszélyek nyomás alá helyezik a kormányokat, a nemzetközi közösséget és a fejlesztési partnereket, reagálásra és alkalmazkodásra kényszerítve őket. Egyértelműen meg kell újítaniuk a szegénység felszámolását, az egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a fenntartható fejlődésre leselkedő, globális következményekkel járó fenyegetések mozgatórugóinak kezelését célzó stratégiáikat és beruházásaikat.

Tehát, mit is jelent a gyakorlatban az a kötelezettségvállalás, hogy senkit sem hagyunk magára? Felismerve, hogy a kérdésre nincs egyetlen jó válasz, és hogy minden ENSZ‑tagállam felelős a 2030‑ig szóló program és a fenntartható fejlődési célok mindenkire kiterjedő megvalósításáért, a jelentés átfogó képet nyújt a témáról. Számos kormányzati, tudományos és civil szektorban tevékenykedő szakértőtől és politikai döntéshozótól származó új keletű evidencia, adat és elemzés alapján mutatja be, hogy mit jelent magunkra maradni, és hogy melyek a működő stratégiák. Friss, kritikus szemmel vizsgálja továbbá azt is, hogy mennyire kész és képes a fejlesztési együttműködési és a hivatalos fejlesztési támogatás a fejlődő országokat és a közösségeket a fenntartható fejlődési célok mindenkire kiterjedő megvalósításában támogatni.

Az egyértelmű, hogy a „senkit sem hagyunk magára” kötelezettségvállalás a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos narratíva lényegi átalakítását vonja maga után minden országban – számításba kell venni és inkluzív, igazságos és fenntartható fejlődés révén be kell vonni azokat az embereket is a fejlődő országokban, akik a gyakorta egymást keresztező politikai, társadalmi, gazdasági, környezeti, kulturális és strukturális okok miatt nem részesülnek a fejlődés előnyeiből. A Beninnel, Indonéziával, Kenyával, Latin‑Amerikával és Nyugat‑Afrikával foglalkozó fejezetek és esettanulmányok bemutatják, hogyan hozhatnak valódi változást a megfelelő adatokkal és evidenciákkal alátámasztott, inkluzívabb társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi politikák az igazságos és fenntartható fejlődés vonatkozásában.

A jelentés 1. része a „senkit sem hagyunk magára” szemlélet jelentőségével kapcsolatban szolgáltat bizonyítékot, továbbá adatokkal és elemzésekkel mutatja be, hogy mit jelent magunkra maradni. A fejezetek a fenntartható fejlődési célok mindenkire kiterjedő megvalósítása érdekében megoldandó nyolc kritikus kérdést veszik górcső alá, melyek a következők: a mélyszegénység felszámolása a legelmaradottabb országokban; a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek visszaszorítása; a sebezhetőség kezelése; az inkluzív kormányzás lehetővé tétele; az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségessége; előrelépés elérése a nemek közötti egyenlőség és a nők gazdasági szerepvállalása terén; a világ 1,2 milliárd fiataljának bevonása; valamint annak biztosítása, hogy többé a fogyatékkal élő személyeket se hagyjuk magára.

A 2 rész a „senkit sem hagyunk magára” elv gyakorlati megvalósítását vizsgálja. A fejezetek rávilágítanak arra, hogy milyen potenciális hatása lehet a szektorokon és a különböző kormányzati szinteken átívelő integráltabb politikáknak, költségvetéseknek és programoknak a legsérülékenyebbek elérésében. A fenntartható fejlődési célok mindenkire kiterjedő megvalósítása olyan adatokra és diagnosztikákra támaszkodik, amelyek mindenkit számba vesznek, és amelyek tényezők (pl. jövedelem, nem, földrajzi terület, életkor és fogyatékosság) szerinti bontásban szerepelnek. A nemzeti statisztikai rendszereknek még ki kell fejleszteniük ezeket az adatgyűjtési és ‑feldolgozási funkciókat. Ugyancsak rendkívül fontos a megfelelő környezet megteremtése ahhoz is, hogy a civil társadalom elmélyíthesse alulról építkező szerepét a peremre szorultak képviseletében. A mikro‑, kis‑ és középvállalkozások is a bevonandó helyi erők közé tartoznak. Az ilyen vállalkozások nagyobb szerepre tehetnek szert, ha megfelelő mértékű hozzáférést kapnak a megfizethető finanszírozáshoz – ez egy olyan terület, amelyre a fejlesztési együttműködés pozitívan hathat.

A 3. rész a Fejlesztési Támogatási Bizottság tagjainak a politikáikat és megközelítéseiket vizsgáló felmérésre adott válaszaira építve tárgyalja a „senkit sem hagyunk magára” elv megvalósítását elősegítő fejlesztési együttműködési politikák, finanszírozás és programok kidolgozása terén történő előrelépés módjait. A jelentés utolsó része (a 4. rész) a Fejlesztési Támogatási Bizottság minden tagjának egyéni támogatási profilját tartalmazza, továbbá 13 másik olyan finanszírozó egyéni támogatási profilját, akik kellő részletességgel jelentenek az OECD felé, valamint két, privát fejlesztési finanszírozást biztosító alapítványra is kitér. Tartalmazza továbbá az OECD felé jelenleg nem jelentő 10 ország által biztosított fejlesztési finanszírozás becsült értékét is.

A 2018. évi Fejlesztési együttműködési jelentés, amely az Együttes erővel a „senkit sem hagyunk magára” elv megvalósításáért alcímet viseli, erős érvvel szolgál amellett, hogy a fejlesztési együttműködés különleges szerepet játszik a 2030‑ig szóló programnak az országok és a globális közösség általi megvalósításának támogatásában. Ahhoz azonban, hogy megvalósuljon az a kollektív ígéret, mely szerint a célok mindenkire kiterjedő megvalósítása során senkit sem hagyunk magára, illetve törekszünk arra, hogy elsőként a legelmaradottabbakon segítsünk, a szokásos üzletmenet keretében végzett fejlesztési együttműködés nem lesz elegendő. A finanszírozóknak újfajta, átgondolt, szisztematikus és összehangolt erőfeszítéseket kell tenniük a narratívájuk, irányítási gyakorlataik és finanszírozásuk olyan irányú adaptálására, amely az egyéni és a kollektív hatás maximalizálását eredményezi. A jelentés arra szólítja fel a finanszírozókat, hogy háromféle módon módosítsák a fejlesztési együttműködési keretrendszereket:

• Dolgozzanak ki egy új narratívát a „senkit sem hagyunk magára” elv megvalósulásának mindenki számára jelentett előnyeinek ismertetésére;
• Fejlesztési együttműködési portfóliók révén átgondoltan juttassák érvényre az inkluzív, igazságos és fenntartható fejlődési célkitűzést, és aknázzák ki a változás katalizátorait, az innovációt és az adatokat;
• Okosabban használják fel és osszák szét a fejlesztési együttműködési támogatást a fenntartható fejlődési célok mindenkire kiterjedő megvalósítását lehetővé tevő finanszírozás növelésére irányuló szélesebb körű erőfeszítések szerves részeként.