OECD Multilingual Summaries

In It Together: Why Less Inequality Benefits All

Summary in Hungarian

Egy csónakban evezünk: avagy miért előnyös a kisebb egyenlőtlenség mindenki számára

Összefoglalás magyarul

A jövedelmi egyenlőtlenségek a jó és a rossz időkben egyaránt nőttek

A legtöbb országban 30 éve most a legmélyebb a szakadék a gazdagok és a szegények között. Az OECD‑országokban jelenleg a lakosság leggazdagabb 10%‑a 9,6‑szor annyi jövedelemre tesz szert, mint a legszegényebb 10%. Az 1980‑as években ez az arány 7:1 volt, az 1990‑es években 8:1‑re emelkedett, majd a 2000‑es években 9:1‑re. Számos feltörekvő gazdaságban, különösen Latin‑Amerikában csökkentek a jövedelmi egyenlőtlenségek, de a jövedelmi szakadék általában nagyobb, mint az OECD‑országokban. A válság alatt elsősorban a foglalkoztatottság csökkenése miatt tovább nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek; az adókon és a transzfereken keresztüli újraelosztás részben kiegyenlítette az egyenlőtlenségeket. A jövedelemeloszlás alján elhelyezkedő háztartások reáljövedelme azonban jelentős mértékben visszaesett a válság által legerősebben sújtott országokban.

Az egyenlőtlenséggel kapcsolatos közelmúltbéli eszmecserék zöme a legjobban keresőkre, különösen a „legfelső 1%‑ra” koncentrált. Kevesebb szó esett azonban a keveset keresők és az alacsony jövedelmű háztartások jövedelmének relatív visszaeséséről – nem csak a legalsó 10%‑ban, hanem az alsó 40%‑ban. Ez a jelentés ezekre a háztartásokra fordít kiemelt figyelmet. Megvizsgálja a gazdasági pozíciójuk gyengülésében szerepet játszó tényezőket és azokat a politikai lehetőségeket, amelyek segíthetnek a növekvő egyenlőtlenségek kezelésében.

A nagyobb egyenlőtlenség visszahúzza a gazdasági növekedést és árt a lehetőségeknek

A társadalmi kohézióra gyakorolt negatív hatása mellett a növekvő egyenlőtlenség a hosszú távú gazdasági növekedésre is káros hatással van. A jövedelmi egyenlőtlenség 1985 és 2005 között bekövetkezett növekedése például becslések szerint átlagosan 4,7 százalékponttal csökkentette a kumulatív növekedést 1990 és 2010 között a hosszú távú adatsorokkal rendelkező OECD‑országokban. A legfőbb mozgatórugó az alacsony jövedelmű háztartások – a jövedelemeloszlás alsó 40%‑ában elhelyezkedők – és a lakosság többi része közötti szakadék szélesedése.

Az egyenlőtlenség és a növekedés közötti egyik fő transzmissziós mechanizmus a humán tőkébe történő beruházás. Bár mindig van szakadék a különböző társadalmi‑gazdasági háttérrel rendelkezők oktatási eredményei között, ez a szakadék a magas jövedelmi különbségekkel rendelkező országokban szélesebb, mivel a hátrányos helyzetű háztartások számára nehézséget jelent a minőségi oktatáshoz való hozzáférés. Ez pedig hatalmas mennyiségű elpazarolt potenciált és alacsonyabb társadalmi mobilitást von maga után.

A nem szabványos foglalkoztatási formák növekedése munkahelyeket teremthet, de a nagyobb egyenlőtlenséghez is hozzájárul

Az ideiglenes és a részmunkaidős foglalkoztatás, valamint az önfoglalkoztatás ma már a teljes foglalkoztatottság mintegy egyharmadát adja az OECD‑országokban. Az 1990‑es évek közepe óta az összes munkahelyteremtés több mint fele nem szabványos foglalkoztatási formák keretében valósult meg. Számos nem szabványos foglalkoztatási formában dolgozó munkavállaló rosszabb helyzetben van a munkaminőség számos elemét illetően, többek között a jövedelem, a munkabiztonság vagy a képzéshez való hozzáférés tekintetében. Különösen az alacsonyan képzett, ideiglenes szerződéssel foglalkoztatott munkavállalókat sújtja jelentős mértékű bérhátrány, jövedelmi instabilitás és lassabb bérnövekedés.

A nem szabványos foglalkoztatási formákból származó bevételektől erősen függő háztartásoknál jóval magasabb a jövedelmi szegénységi ráta (átlagosan 22%), és az ilyen háztartások számának növekedése az OECD‑országokban hozzájárult a nagyobb mértékű általános egyenlőtlenség kialakulásához.

A nem szabványos foglalkoztatási formák „ugródeszkát” jelenthetnek a stabilabb foglalkoztatáshoz, ám ez a munka típusától, valamint a munkavállalók és a munkaerő‑piaci intézmények jellemzőitől függ. Számos országban a fiatal munkavállalóknak, különösen a pusztán ideiglenes munkaszerződéssel foglalkoztatottnak kisebb esélyük van egy stabilabb, karriert lehetővé tevő állásba való továbblépésre.

A nők nagyobb arányú munkaerő‑piaci részvétele csökkenti az egyenlőtlenséget

A nők jelentős előrehaladást értek el a közöttük és a férfiak között fennálló szakadék csökkentésében a munkaerő‑piaci részvétel, a bérek és a karrier tekintetében, ez pedig megfékezte az egyenlőtlenség növekedését. Azonban még mindig mintegy 16%‑kal kisebb valószínűséggel végeznek fizetett munkát és mintegy 15%‑kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Ha a dolgozó nőkkel rendelkező háztartások aránya a 20–25 évvel ezelőtti szinten maradt volna, a jövedelmi egyenlőtlenség átlagban csaknem 1 Gini‑ponttal többel nőtt volna. A teljes munkaidőben dolgozó nők arányának növekedése és a nők számára fizetett magasabb relatív bérek hatása további 1 ponttal csökkentette az egyenlőtlenséget.

A vagyon nagyfokú koncentrációja korlátozza a beruházási lehetőségeket

A vagyon a jövedelemnél sokkal erősebben koncentrált: átlagban nézve az összes vagyon fele a leggazdagabb háztartások 10%‑ánál koncentrálódik, a másik felét szinte teljes egészében a következő 50% birtokolja, míg a legkevésbé vagyonos 40% alig több mint 3%‑on osztozik. Ugyanakkor a magas szintű eladósodottság és/vagy a vagyon alacsony szintje kedvezőtlenül hat az alsó középosztály azon képességére, hogy humán tőkébe vagy más egyébbe ruházzon be. A nagyfokú vagyonkoncentráció gyengítheti a potenciális növekedést.

Politikai csomagok kidolgozása a nagyfokú egyenlőtlenség leküzdésére és a mindenki előtt nyitva álló lehetőségek megteremtésére

A politikai döntéshozóknak instrumentumok és eszközök széles skálája áll rendelkezésükre a növekvő egyenlőtlenségek leküzdésére és a mindenki előtt nyitva álló lehetőségek megteremtésére. Az ilyen politikai csomagok sikeréhez azonban elengedhetetlen az intézményekbe vetett szilárd bizalom és a hatékony társadalmi párbeszéd. A gazdagok és a szegények közötti egyre mélyülő szakadék csökkentéséhez és a mindenki előtt nyitva álló lehetőségek megteremtéséhez négy fő területen van szükség politikai csomagokra:

• A nők részvétele a gazdasági életben: a kormányoknak olyan politikákat kell alkalmazniuk, amelyek megszüntetik a férfiak és nők nem egyenlő kezelését a munkaerőpiacon, és amelyek eltávolítják az akadályokat a nők foglalkoztatása és szakmai előmenetele útjából. Ide tartoznak az alacsony keresetű nők jövedelmi potenciáljának növelését és az üvegplafon kezelését célzó intézkedések.
• A foglalkoztatás előmozdítása és minőségi munkahelyek teremtése: a politikáknak a munkához való hozzáférést és a munkaerő‑piaci integrációt kell előtérbe helyezniük. Kiemelt hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek mennyiségének növelését és minőségének javítását célzó politikákra – olyan munkákra van szükség, amelyek karrier‑ és beruházási lehetőségeket kínálnak, és amelyek zsákutca helyett ugródeszkát jelentenek. A munkaerő‑piaci szegmentáció kezelése fontos eleme a munkaminőség javításának és az egyenlőtlenségek leküzdésének.
• Készségek és oktatás: a korai évek, valamint az iskoláskorú gyermekeket nevelő családok igényeinek kiemelt kezelése kulcseleme az oktatásban fennálló társadalmi‑gazdasági különbségek leküzdésének. Többet kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok elsajátíthassák a munkaerőpiacon való sikeres induláshoz szükséges készségeket. A gyorsan fejlődő gazdaságban további erőfeszítéseket kell tenni – a vállalkozások és a szakszervezetek szoros bevonásával – a készségeknek a munkában töltött évek során való folyamatos fejlesztésének előmozdítására.
• Adó‑ és transzferrendszerek a hatékony újraelosztáshoz: a megfelelően kialakított, adók és transzferek útján történő újraelosztás hathatós eszköze az egyenlőség növelésének és a növekedés fokozásának. Az elmúlt évtizedek során sok országban gyengült az újraelosztás hatékonysága annak következtében, hogy a munkaképes korúaknak járó juttatások nem tartottak lépést a reálbérrel, és csökkent az adók progresszivitása. A politikáknak biztosítaniuk kell, hogy a vagyonosabb személyek és a multinacionális cégek is kivegyék részüket az adóteherből. Az alacsony jövedelmű csoportok nagymértékű és tartósan fennálló veszteségei rámutatnak a jól megtervezett jövedelemtámogatási politikák és az anticiklikus szociális kiadások szükségességére.